|
TÁJEMLÉKEK / TÉRKÉPZETEK
február 27-től március 3-ig Schmal Róza
Kiválasztottam a szobámnak egy sarkát. Adottak a falak, a padló, egy szekrény, két szőnyeg és egy kép a falon. És adott az idő múlása, mely a tárgyak jelentéktelennek tűnő elmozdulásában, a fényviszonyok változásában mutatkozik meg, és bennem, aki próbálom a szoba „emlékét” megfesteni. Emlék alatt itt azt a képet értem, amely megmarad bennem erről a szobáról, mely akkor is eleven lesz, amikor a szoba már egészen másképp fog kinézni, vagy amikor már én fogok régen máshol lakni. Még nem tudhatom, milyen lesz ez a kép, ezért minden festmény csak egy kérdés, egy felvetés lehet, kísérlet annak megértésére, hogy mi fontos számomra ebben a látványban. (Tulajdonképpen ugyanezért festettem le annyiszor Marseille néhány részletét: szerettem volna rájönni, miért térnek bennem vissza újra és újra, lassan változva, élesedő és elhomályosuló részletekkel, de az időben egyre fokozódó intenzitással.) Tudom, hogy a születő képek nem válaszolják meg a kérdéseimet, de ez a "kutatás", faggatódzás egyfajta játék számomra. A szobám látványából kiemelt, szűk határok közé zárt térben keresek: kiemelek egy-egy részletet, de ezek sem mutatnak többet, nem szolgálnak pontosabb információval, ellenkezőleg, szétbomlasztják a figuratív képet, eloldozzák a dolgokat hétköznapi önazonosságuktól: a szőnyeg sarka a kiemelés révén már nem annyira a szőnyeg sarkaként tűnik a szemünkbe, hanem mint vörös háromszög, szín, ecsetvonás, festék. Értelme, "funkciója" nem egyértelműen meghatározható, ahogy a képen belüli jelentősége sem. Ám éppen ezáltal hasonlatává válhat az engem kísértő emlék(kép) nem megmagyarázható, de számomra mégis eleven, érezhető jelentőségének. Valahogy úgy, ahogy a gyerek játéka a felnőtt életének egyfajta hasonlata, leképeződése, de közben egészen más is, hiszen játék, önmagáért való.
1979. Budapest Csoportos kiállítások 1997. Csongrád Galéria, Csongrád Egyéni Kiállítások 2001. Művészetek Völgye,
Kastély Galéria, Kapolcs
|
