Vilim Katalin megnyitója

Nagyon megörültem a galéria felkérésének, mert egy megnyitó megtartásával közelebb kerülhetek a képzőművészethez. Az első könyv, ami sokáig izgalomban tartott egy Kassák Lajos könyv volt. Az izmusok története. Ma már úgy gondolom, hogy Kassák miatt adtam be a jelentkezésemet a rendező szakra, azzal a céllal, hogy változtassak a bevált sémákon. Én is a formákkal kezdtem. Ez a vízió a legerőteljesebb, talán még a privát életünkben is a legfontosabb, mondjuk a párválasztásnál.
Ha erős a forma, egy teljes életen át kitart. Példa rá Eugene Boudein, a strandfestő, a XIXsz.-ból, aki egy életen át festette a tengert, a homokot, és a színes fürdőruhás strandolókat vagy Avercamp Hendrik, a XVI.századból, aki a telet festette, és különösen szerette a jeget. Ezeket úgy hívta hogy „jég-öröm képek".

A Kati képei is öröm -képek. Nem csak azért boldog a Kati, mert hosszabb időt tölthet egy másik földrészen. Már Budapesten is örült. Ő azt csinálja, amit szeret Megeteti a lányát, kimos, tereget, és aztán belső hőt termel, hogy ne fázzon a műteremben, és ha tovább fázik még, akkor növeli a belső hőtermelését, és kipakolja az eszközeit, és vázlatokat készít.
Nem hibázhat, mert minden apró részlet fontos. Nincs lepacázás, és görbe vonal, ahogy Bak Imre mondja: „…itt nem találsz, apukám egy pacát se, olyan tisztaság van, de ha mégis találsz, én, kérésedre, az ablakon ugrom ki."
Szóval előveszi a Kati a vonalzóját, még egyszer végigszámolja a beosztásokat, bekeveri a pinket, a szürkét, a feketét, a zöldet, aztán ránéz az üres vászonra, és elkezdi legyőzni a félelmét. Aztán dolgozni kezd. Kis idő eltelik.
Majd Vilim Kati kábelt fektet, hogy az elektromos hősugárzóval szárítsa a képeit, nekem is van vízióm vele kapcsolatban.

A Kati úgy fog dolgozni, mint Paul Klee, Bernben. Heteket fog eltölteni egy apró részlet kidolgozásával, nem törődve azzal, hogy ki a legnagyobb festő az országban, csak azzal foglalkozva, hogy minél finomabb, árnyaltabb és szebb legyen a képe. Fölerősíti az életjeleket, mert ahogy öregedni fog, mindig mást és mást fog gondolni a szépségről.
De nem csak Paul Klee-hez hasonlóan fog festeni, hanem úgy is, ahogy a 98 éves Chován Lóránd, aki 2 hétre gondnokságot vállalt egy milliomos palotájában, míg a háziak távol vannak, csak egy kötelezettséget kellett komolyan vennie a festőnek: a macskát naponta etetnie kell.
Chován az első hét végén boldogan állt föl a festőállvány mögül, egy féltucat képet sikerült megfestenie, amire már olyan régen vágyott, de a macskán már nem tudott segíteni : éhen halt.

Boudennel és Avercamppal kezdtük, aztán egy szó segítségével a jelenbe ugrottunk, ide a Széchényi utca 3-ba. Ez a szó volt az: öröm.
Egy festőnő, egy a tízből, akivel kezdenünk kell valamit. Úgy értem, értelmezni. Talán az a megoldás, amit Kéry Rita fedezett föl a képek matematikáját illetően. Hogy itt komplementer, egymást kiegészítő, egymásnak felelő képek vannak így keresve a derű és a harmónia kulcsát.

Mielőtt végérvényesen, és pontosan definiálnánk a képek összhatását, csak és kizárólag a Lulu kedvéért, nyissuk meg Vilim Katalin kiállítását, és örüljünk egy tehetséges művész sikerének.

Budapest, 2005.február 14.
Salamon Suba László